SÓtündér

Boldog anyák napját, minden kedves anyukának!! :)

Ismét nem sós, sőt inkább édes a téma. Ezzel a dallal szeretnénk Nagyon Boldog Anyák Napját kívánni minden kedves anyukának, nagymamának, szülőnek  :) 

How to: Tündér fonás

How to: Tündér fonás

Te is ki szeretnéd próbálni milyen tündérnek, pláne SÓtündérnek lenni? Próbáld ki a videóban látható fonást és tündérkedj Te is :D 

Bizony mi SÓtündérek sem úgy ébredünk reggel, hogy csodásak vagyunk. Varázsütésre sem megy legnagyobb sajnálatunkra. Ez a fonás viszont megkönnyíti az egész napos repkedést, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy remekül passzol a szárnyunkhoz. ;D (Sportoláshoz is tök jó, nem hullik az összes hajad az arcodba.)

 

10 tény a sóról, amit nem mindennap hallasz!

 

1. A só a világháború idején igazi értéknek számított, aki tehette eltett belőle, hogy szükség esetén azzal fizessen.

2.  Jól lehet vele konzerválni és nem csak az ételeket. Gondolj csak az egyiptomi múmiákra.

mu_mia.jpeg

 

3. Két fajtája létezik a kősó és a holttengeri só. Az előbbi a víz elpárolgása után marad vissza, az utóbbit desztillálással állítják elő.

4. Mindennap szükséged van sóra, ám ezek nagy része rejtetten kerül a szervezetedbe.

5. Kínában már i.e. 2700 körül rájöttek, milyen értékes dolog is a só.

6. Egyes babonák szerint az ártó szellemeket sóval távol tudod tartani magadtól. (Például szórt át a bal vállad felett.)

7. A só legfőbb forrása a nátriumnak, ez pedig elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez.

8. Inhalációs módszerben is alkalmazzák- ez a sóterápia.

9. Egy átlagos felnőtt teste 250g sót tartalmaz.

10. A sóbányászok védőszentje Szent Kinga, IV. Béla lánya. A Legenda szerint hazalátogatott Magyarországra, és eljutott egy sóbányába. Gyönyörködve nézte a sótömböket, ám eszébe jutott Lengyelország, s a lengyel emberek. Ők kénytelenek párologtatott sóval beérni, ekkor megkérte édesapját, hogy adja neki a bányát. A király teljesítette lánya kívánságát, Kinga pedig beledobta a gyűrűjét a bánya birtokbavételének jeléül. Később mikor Lengyelországban megnyitották a wieliczkai sóbányát,  első kibányászott tömbben csodával határos módon megtalálták a királyné gyűrűjét.

 

+1 Végül egy vicc. 

    - Két zsíros kenyér fut. Melyik a gyorsabb?
    - Az amelyik be van sózva :DDDD (tudom ez fájt)

 

 

Források:

http://www.otvenentul.hu

http://szupermenta.hu

http://wikipedia.org 

Sóországban jártunk!

Ez a nap is eljött, mikor a Sótündérek útra keltek és kipróbáltak egy sószobát. Nem akármilyet, hanem olyat, ami száraz sóterápiával, speleoval foglalkozik. 

Élménybeszámoló következik!

A Ferencvárosi Indisoba látogattunk el. 

A teljes kezelés 60 perces, a próba 20 perc. Nagyon kedves, mosolygós recepciós fogadott bennünket, aki mesélt a sóterápia jótékony hatásairól, miért különleges az Indiso
Két kezelő volt a felnőtt és a gyermek, mindkettő nagyon barátságos, mi a felnőttbe ültünk be (hiszen azok volnánk vagy mi :D). 

Miután a kedves recepciós befújta azzal a kályha kinézetű géppel  a szobát, fogtuk a kis pokrócunkat és beültünk a szobába kezdődhetett a "varázslat".

Már pár perc után éreztük, hogy a só tisztítja légzőjáratainkat. A speleonak ugyanis az a lényege, hogy az a gép, amivel befújják a sót a szobába, pár mikron nagyságúvá őrli a sót, így az teljesen belélegezhető (tök durva). Az orromat kicsit csípte,valószínűleg, mert kicsit betegen mentem oda. A kezelés végére tiszta sós lett a szám, ami nagyon furcsa érzés volt, mint mikor kicsiként jól lesóztam az ételt és a só kiette a számat :D . Maga a kezelő szoba az a nyugalom szigete, igen kényelmes fotelban lehet olvasgatni, tanulni, zenét hallgatni (persze csak akkor, ha a telefonunk sóálló :D)

Azt leszögezhetjük, hogy rendszeres sószobázás során igen jó hatásai lehetnek ennek a fajta terápiának, ez után az alkalom után is már tisztábbnak éreztük a tüdőnket valamelyest, így bátran ajánljuk mindenkinek!

18110292_120332000373673931_644353415_o.jpg

Várunk, hogy a só kifejtse a hatását. :) 

18052369_120332000353506409_589044436_o.jpg

Kedves recepciósunk egy kép erejéig beült hozzánk :)

Különböző sóterápiák 2.rész

Nedves és száraz sóterápiák

Ott hagytuk abba az előző bejegyzében, hogy két nagy csoportra oszthatjuk a sóterápiákat, nedves és szárazra amiknek a hatékonysága változó.

Kezdjük tehát a nedves sóterápiával. Nedves sóterápiáról akkor van szó, ha nedves közegben sót párologtatunk. Meleg gőzölős módszer,a tengeri légkörhöz hasonló állapotot teremt, a sót oldott formában tartalmazza. A sós levegőt magas páratartalom mellett lélegzi be a beteg, így irritálhatja a nyálkahártyát, ezáltal bizonyos betegségek mellett ez a technika nem alkalmazható. Ügyelni kell azonban a só tisztaságára. Itt már írtunk róla ;), hogy ez miért fontos.

A száraz sóterápiáról akkor beszélünk, ha nem kötjük vízhez magát a sót. Előnyeit a nedvessel szemben számos publikáció kiemeli. A  száraz sóterápia "csodája" abban rejlik, hogy a sórészecskék nem telítődnek nedvességgel, ezáltal eljutnak a tüdő, mélyebb részeibe a hörgőkbe is.

Kellemes Húsvétot mindenkinek! :) 

  bunny.jpg

Kép forrása: hypebeast

 

Források:

http://ujpestisobarlang.hu/hu/szolgaltatasok/szaraz-es-nedves-soterapia/

http://napidoktor.hu/termeszetesen/nem-mindegy-hova-megyunk-artalmas-sokezeles/

http://www.csaladesegeszseg.hu/gyermekek-egeszsege/a-szaraz-soterapia-mukodese-es-elonyei/

 

Különböző sóterápiák 1. rész

Milyen sóterápiák léteznek és ezeknek milyen előnyeik és hátrányaik vannak?

Manapság már nem kell több száz kilométert utazni, hogy elmenjünk a tengerhez, vagy sóbarlangokhoz, ha szeretnénk a só gyógyító hatását élvezni. Magyarországon egyre több hely létezik, ahol sóterápián vehetünk részt, vagy akár otthon is kipróbálhatjuk. Fontos megjegyezni, hogy hatékonyságuk nagyon változó, valamint egészséges hatásuk is megkérdőjelezhető. Ezeket próbáltam meg összegyűjteni. 

 

Otthon használható eszközök

Azért kezdem az otthon használható eszközökkel, mert ezeknek van a legkisebb hatása. Az interneten bármit lehet rendelni, ezért is itt kezdtem a keresgélést. Sok mindent találtam, volt több dolog is, ami megmosolyogtatott, hogy mivel próbálják meg "beetetni" a gyanútlan vásárlókat, mert több olyan is van, ami csak dekorációnak jó, vagy még annak sem.

Sóinhalátor, sópipa

Az otthon használható eszközök közül szerintem ennek van talán a legnagyobb értelme, de persze itt számít, hogy milyen sót tesznek bele.(itt olvashatsz róla)  Kevés a hatásossága.

Sólámpa, sómécses

Összefoglalva: hangzatos hirdetések, megnyugtató fény, esztétikus látvány. Semmilyen tudományos kutatás nem támasztotta alá, hogy egyik pozitív tulajdonsággal is rendelkezne, mint például bioenergiát áramoltat, hatásos az elektroszmog ellen, enyhíti a szorongást, a légúti betegségek, a psoriasis és egyéb bőrbetegségek tüneteit. Én csak dekorációnak ajánlanám.

Sótégla, sócsempe

Akármennyire is szeretnénk, hogy igazak legyenek azok a dolgok, amit az eladók állítanak, sajnos ezeknek is annyi hatása van, mint a sólámpáknak. Az orvostudomány egyértelmű álláspontja, hogy azoknak az eszközöknek, amelyek sót világítanak át, illetve azok a helyiségek, melyek sóból épültek, vagy só halmokat hordtak bennük össze, nincs igazolható hatásuk a légzéskapacitás optimalizálására, hiszen nem alkalmasak arra, hogy megfelelő jellemzőkkel és sótartalommal bíró légkört hozzanak létre a térben. A sótéglákból épített helyiségekben a légtérben nem áll rendelkezésre az a mennyiségű és minőségű hatóanyag, amelynek terápiás gyógyhatása lehet.

Kép forrása: lakaskultura.hu

Sóhomokozó és társaik...

Sajnos ezekből több kár származik, mint jó. Ha egy fertőzött gyerek használja, akár gyorsabban is elterjedhet a betegség, mint normál állapotban, ugyanis ezeket nem lehet ferőtleníteni.

 

Kép forrása: sodekor.hu

 

Sóionizáló

Ez egy ultrahangos, speciális párologtató gép, kinézetre is pont olyan, mint hagyományos társai. Lényege, hogy a negatív tölrésű ionok megkötik a pozitív töltésű porszemcséket. Orvosilag még nem mutatták ki, hogy hasznos lenne.

Nedves és száraz sóterápiák

Többfajta sóterápia létezik, melyeket két nagy csoportra oszthatjuk, nedves és száraz sóterápiákra. Hatékonyságuk változó....de ezt majd egy következő bejegyzésben, hogy tovább fokozzuk az izgalmakat ;) 

 Források: 
http://www.videoklinika.hu/almay_soterapiak_jo_soterapia/
http://www.videoklinika.hu/almay_biztonsagos_kezeles_soterapia/
termeszetesso.uw.hu/termekek

 

2017\03\28 VPetra 2 komment

A Himalája és a Holt-tengeri só a legjobb?

Nem, sőt mi több, ártalmas. Sokan úgy vélik, mivel ezeket a természetben bányásszák, egészséges. Tudományosan kimutatták, hogy nem így van. ˝Abban az esetben, ha ez a belélegzett anyag például tartalmaz nehézfémeket, izotópokat, vagy olyan szennyező anyagokat, amik a szervezetünk számára nem szükséges nagy mennyiségben az felhalmozódik, és a felhalmozódott toxikus anyagok bizony árthatnak.˝ mondta Endre László allergiológus a Tényeknek. Sajnos nincs egységesítve, hogy a különböző sókezeléssel foglalkozó szolgáltatók mit használhatnak, ezért lehet az, hogy Magyarországon csak a tizedük használ orvosi tisztaságú sót.

Interjú itt megtekinthető

 Források: 
http://tenyek.hu/belfold/205412_gyogyito-hatas-helyett-mergezo-is-lehet-a-soszoba.html
http://tenyek.hu/tenyek/205413_orvosszakerto-ha-nem-megfelelo-a-so-arthat-is-lehet-a-terapia.html

Nekem is szükségem lehet sóterápiára? Most kiderítheted!

Sajnálatos módon napjainkban jóval több légúti megbetegedés következik be, mint 25, 50 évvel ezelőtt. Magyarországon a 4. leggyakoribb halálozási ok a légúti megbetegedés. Ezekre adhat a sóterápia egy természetes gyógymódot. 

Hogyan fejti ki a só gyógyító hatását?

A sós levegő belégzése során gyulladáscsökkentő hatást érhetünk el. A sókristályok a légző járatokba való bejutás során öntisztulását idéz elő. Ebben a speciális mikroklímában a krónikus légzőszervi betegségek, hörghurut, nátha, torokgyulladás, és az arcüreggyulladás jól gyógyítható. Viszont fontos megjegyezni, hogy egyes asztmás betegségek esetében a magas sókoncentráció rohamot is előidézhet, ezért fontos az orvosi konzultáció. A sós levegő nem csak belsőleg, de bizonyos bőrbetegségek kezelésére is alkalmazható: pikkelysömör, ekcéma, allergiás bőrbetegségek.

Milyen betegségek esetén javasolt a sóterápia?

A sóterápia élettani hatásai között szerepel még, hogy javítja a periférikus keringést, erősíti az immunrendszert. Részt vesz az asztma, allergia, nátha és légúti betegségek megelőzésében, valamint az arc- és homloküreg gyulladás utókezelésében. Az allergia, asztma kezelésében hatékony módszernek számító sóterápia fertőtleníti a légutak mikroflóráját, megsemmisíti a betegségeket okozó mikroorganizmusokat, nincs kellemetlen mellékhatása a légutakra. A sóterápia természetes gyógyszermentes gyógymód, mely tisztítja és gyógyítja a légutakat, hatására akár a rendszeresen szedett gyógyszerek mennyisége is csökkenthető. Újabban a fül-orr-gégészeti panaszokkal küszködők, a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők, vegetatív idegrendszeri zavarokkal élők, anyagcserezavarosak, bőrgyógyászati problémákkal rendelkező betegek is felfedezik a sóterápia jótékony hatásait. 

Kép forrása: indiso.hu

Milyen betegségek esetén nem ajánlott a sóterápia?

Fontos viszont megjegyeznünk, hogy vannak olyan kizáró tényezők, amik esetén nem javasolt a sóterápia:

  • asthma bronchiales súlyos lefolyással, gyakori status asthmaticus-szal vagy kifejezett hormonfüggőség
  • klinikailag kifejezett tüdő-emphysema
  • diffúz tüdőfibrózis
  • bronchiectasia és a tüdő egyéb gennyes megbetegedései
  • bármilyen formájú és stádiumú tuberculosis
  • akut fertőzések
  • kifejezett pangásos szívelégtelenség, nyugalmi nehézlégzés, a szív-érrendszeri dekompenzáció egyéb tünetei
  • legyengült és dekompenzált betegségek
  • intoxikáció
  • veseelégtelenség
  • kezeletlen magas vérnyomás betegség
  • súlyos vérzékenység
  • krónikus hepatitis
  • kezeletlen diabetes mellitus
  • carditis
  • súlyos anatómia elváltozások az orrban, amelyek jelentősen nehezítik a légvételt
  • különböző etiológiájú anaemiák
  • thyreotoxicosis
  • cukorbetegség nem stabil állapotban
  • légzőszervi megbetegedések, melyek mellett ellenjavallt a hirtelen levegőnyomás  változás
  • szemműtétek utáni rehabilitációs időszakban
  • cerebrális vérkeringés zavarok

Ha az itt felsorolt betegségek közül bármelyikkel rendelkezel, nem ajánlatos a sóterápia, mert kontraindikáció léphet fel!!! Mindenképpen kérd ki orvosod véleményét.

Forrás:
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/9382/miert-jo-a-sos-levego
Indiso

 

A sóterápia története- egy kis múltidézés

Ahhoz, hogy megismerjük a sóterápia "kultúráját", fontos, hogy ismerjük a múltat, hogy hogyan alakult ki ez a szokás, hogyan vált a mindennapokban is használatos gyógyeszközzé a sóterápia.

A speleo (sóbánya) kifejezés a görögöktől ered, hiszen már ők is ismerték a só jótékony hatását főként a légúti betegségek terén. A speleo terápia a sókezelések hivatalos nevét jelöli. :)

Néhány évszázaddal ezelőtt a rabokat sóbányákba küldték dolgozni. Akkoriban azt gondolták, hogy majd a rengeteg munkától, az "embertelen környezetben" való időtöltéstől fognak meghalni a rabok, azonban ahelyett, hogy így történt volna, a rabok hosszú életet éltek a sóbánya falai között (néha, amikor nem haltak meg végelgyengülésben, az őröknek kellett végrehajtaniuk az ítéletet). Ebből alakulhatott ki az a szokás, hogy a középkori szerzetesek a sóbányába vitték be a betegeket, akik belélegezhették a szerzetesek bányamunkája során felszabaduló sórészecskéket.

A sóterápia a XIX. században vált népszerűvé Európában. Lengyelországban a sóiparosok fedezték fel, hogy a bányákban dolgozó munkások között nagyon ritkák a tüdő- és légúti betegségek. Ezután hozták létre Wielickában az első kezelőcentrumot a tüdőbetegségek kezelésére.

További kutatások a só hatásairól 1968-ban kezdődtek Ukrajnában, Aknaszlatinán egy allergológiával foglalkozó kórházban, ahol kutatásokat és kezeléseket végeztek a sóbányában. A sikeres kísérletek hatására egy új kezelési módszert fejlesztettek ki az asztmára.

sobarlang-wieliczja.jpg

A képen a pakisztáni Khewra barlang látható :)

 Forrás: http://kristalysziget.hu/page.php?4 ; http://indiso.hu/ ; http://solampas.hu/sobarlang/

süti beállítások módosítása